Beszélgetés a fenntartható ökoturizmusról
A Só Útja programmal egybekötve a délutáni programban egy kerekasztal beszélgetést szerveztünk a helyi fenntartható ökoturizmusról. A rendezvényre helyi szervezetek képviselőit, turizmussal foglalkozó személyeket, valamint helyik lakosokat, véleményformálókat hívtuk meg. Először bemutattuk „A víz titkai” című dokumentumfilmünket, amely a helyi vízgondokat mutatja be, ami hatással lehet a turisztikai tevékenységekre. A beszélgetésen a felek egyet értettek abban, hogy amíg nem alakul ki egy helyi turisztikai hálózat, amiben minden rendszerben működik, a különböző turisztikai egységek együttműködnek, addig nem lehet áttörést elérni és a látogatók számát érdemlegesen növelni. A jövőben erre kell fektetni a hangsúlyt, az együttműködésre, valamint a helyi értékek megerősítésére, népszerűsítésére.